BOTT

Érdekes dolog ez a BOTT. Érdekes, és nagyon jó. Röviden így fejezném ki magam. Mindjárt kifejtem hosszabban.

Emlékszem, mikor először megláttam még ötödikesként a jelentkezési lapot a suliban. Természetvédelmi tábor. Hm, hát ez önmagában annyira nem izgi, de azért valamennyire mégis elkezdett érdekelni. Ami végül megfogott, és ami miatt eldöntöttem, hogy megyek az a következő dolog volt: "foci a mezőn". Vagy valami ilyesmi, nem tudom már pontosan. De a lényeg, hogy a mezei foci volt a végső dolog. Meg persze ott volt még az is, hogy több osztálytárs is ment.
Aztán hogy, hogy nem, lekéstük a befizetési határidőt, én pedig annyira elkeseredtem, hogy elkezdtem pityeregni. De aztán felhívtuk a táborvezetőt, Tarján Ambrust, aki megnyugtatott mindenkit, hogy ebből ők nem csinálnak problémát, és mivel befértem még, mehettem.

Aztán eltelt az első tábor, aminek a végén olyan emberek tudták már a nevem a felnőttek közül, akikről nem is gondoltam volna. Valahogy megjegyeztek. Ezután jött a 2., a 3. majd a 4., egyben utolsó táborom, ezek között pedig a Téli Táborok. Igazából mindegyikről lehetne írni egy csomó baromi jó élményt. Ha már a foci vitt el ide is, akkor focikat például biztosan, hiszen iszonyatosan jó meccseket játszottunk a réten. Jobbnál jobbakat, pedig aki először ránéz arra a pályára kinevet, mondván nehogymár ezen játsszunk, ez egy göröngyös szar, és még lejt is. Na de pont az adja a szépségét ;) Észjáték, ahogy Eszterhai Viktor nevezte nem is tudom melyik táborban. Azóta csak így hívjuk. Észjáték. Mert ez nem sima foci. Ide mindenki beáll, fiú-lány, focizni tudó és nem tudó emberek, gyerekek felnőttek, és mindenki (szinte) ugyanannyira élvez egy-egy játékot. Persze az a legjobb, mikor a felnőttek is játszanak.
Ismét elkalandoztam. De talán az összes közül mégiscsak az utolsó táborom volt a legemlékezetesebb. Pl. azért, mert nagjyából mindent megnyertünk, kivéve, a Fele sem igaz vetélkedőt, de minden mást igen. Meg mert faszságokat csináltunk, amiket még ma is emlegetünk, és jókat röhögünk rajta. Aztán eljött a ballagás. Én azt hittem, hogy el fogom sírni magam, de végül nem. Mikor Ambrus átadta a ballagó botot annyit mondott: "Te is, fiam Brutus?" Erre azóta is tisztán emlékszem, és nagyon-nagyon jól esett.
Gyerekként nem mehettem többször a BOTT-ba, de aztán utána minden évben visszajártam a zárótábortűzre, és amikor volt, akkor a KÖTET-be. Azt hiszem, hogy csak 1x voltam KÖTET-ben, mert először nem értem rá, aztán utána pedig már nem volt. De az is nagyon jó volt.

Aztán eljött 2010. Emlékszem, a 12-es osztálykirándulásról jöttünk hazafelé (ami szintén külön bejegyzést ér), és Ambrus hívott telefonon, hogy olvassak e-mailt, mert hogy lenne egy állásajánlat. Én azt hittem, hogy "csak" konyhára hív, de persze már ennek is nagyon örültem, hiszen évek óta kérdezgettem, már, hogy konyhára beférnék-e, de aztán mindig kitérő választ kaptam, ami érthető is, hiszen a korom sem volt megfelelő, és a konyhán is megvoltak már a bevált emberek.
De nem a konyhára hívott Ambrus, hanem csoportvezetőnek. Mikor olvastam az e-mailt leesett az állam, nem nagyon hittem el, hiszen ez elég nagy megtiszteltetés, konkrétan kurvanagy. Némi gondolkodás után el is vállaltam, és bár pont azzal ütközött egy olyan kenutúra, amihez hasonló valszeg nem nagyon lesz már, és állítólag iszonyatosan jó volt ( és indokolatlanul olcsó), nem bántam meg. Ez hosszútávon fizetődik ki, és látom már, hogy megérte az áldozatot.

Első évemben rögtön kaptam egy viszonylag nehezebb csoportot, honvágyas kisfiú, utálomatábort-kisfiú, autista kisfiú. De aztán jött egy-két normálisabb is, megmentették a csoportot :)
Második évben alkoholista, cigizős kislányok, nem volt könnyű őket kezelni, ha nincs Megyeri Ádám, akkor nem tudom mit csinálok.
Harmadik - idei - évemben szerintem könnyebb csoportom volt. Bár volt egy-két lány, akikkel egy ideig nehéz volt megtalálni a közös hangot, meg azt, hogy hogy lehet rájuk hatni, de azért nagyjából sikerült, szóval különösebben nem volt nehéz csoport, de ismét tanultam valamit. Ez a csoportvezetés egyébként olyan, hogy nem lehet beletanulni. Mindig jönnek újabb gyerekek, és mindig újabb és újabb problémákba ütközik az ember. De talán ezért is érdekes, és jó.

Meg azért is, mert ez az egész BOTT, ez egy hosszú és nagy folyamat, aminek 2 nagy ciklusa van. A 2 hét, amikor együtt vagyunk, és folynak a dolgok, és a másik 50 hét, amikor nincs tábor. Az emberi kapcsolatok ebben a 2 hétben fejlődnek, itt alakulnak ki barátságok, adott esetben ellentétek, amik egy következő táborban még jobban elmélyedhetnek, de mindenképpen ott folytatódik a következő, ahol az előző abbamaradt lényegében. Szóval ez egy nagy-nagy folyamat, így a beilleszkedésem is az (volt), és úgy érzem, hogy ebben az évben sikerült beilleszkednem igazán. Talán mert idén találtam meg a velem egykorúakkal a közös hangot, vagy egyszerűen csak azért, mert ebben az évben több volt a velem egykorú, mint eddig. Meg úgy érzem, hogy a gyerekek is megszerettek, ami azért szintén nem elhanyagolható tényező a tábor egészét nézve, és több embertől is hallottam, hogy jó csoportvezető vagyok, és ne tagadjuk, az ilyeneket azért szereti hallani az ember. Bár még mindig vannak kétségeim efelől, de abban legalább biztos vagyok, hogy a gyerekek nem utálnak.

Táborok előtt mindig húzom a szám egy kicsit, hogy "jaaaaj, 2 hét a nyárból, és kissrácokat kell pesztrálni jaaaaj". De végül mindig kiderül, mindig rájövök, hogy igenis kurvajó ez a tábor, és igenis megéri a fáradtságot. Mert még felnőttként is nagy élményeket ad, és ameddig tehetem részt fogok benne venni valamilyen formában. 
Szóval szeretem ezt a tábort. Gyerekként nagyon nagyon jó volt, felejthetetlen nyarak voltak azok. És bár felnőttként sem rossz, de azért valljuk be: gyerekként az igazi. :) Mindenesetre nagyon örülök, hogy a részese lehetek ennek az egésznek, ami jövőre lesz 20 éves. Alig 1 évvel fiatalabb, mint én. Jövőre ünneplünk ! Már várom.