Vége van. Most már végérvényesen, nincs több mentség, nincs több feladat. Megvolt a bizonyítványosztás, megvolt az évzáró, nem vagyunk többé diákok, a Fóti Waldorf Iskola diákjai... De még mindig nem tudom felfogni, hogy ez az egész hogy is néz ki valójában. Egyik tanártól, egyik embertől sem köszöntem el úgy, mintha vége lenne. Volt, akitől el se köszöntem, mintha úgyis találkoznánk majd a jövő héten. Vagy szeptemberben. És remélhetőleg úgy is lesz, hiszen lesz egy Dzsungel Könyve, lesz Yolk, lesz szólóest, bár abban nem tudom még, hogy részt veszek e. De már nem mint waldorf diák, mert valamelyik idióta egyetemen fogok tespedni, és még nagyobb hülyeségeket tanulni, mint eddig. Már tavaly is féltem ettől, ami most van, de akkor sem éreztem, és most sem érzem át, hogy hogy is lesz ez. Egy teljesen ismeretlen érzés, új utak, új tapasztalatok, új emberek, (új barátok? ).
Azt hallottam valahol, hogy ha a vége nem jó, akkor az még nem a vége. Ez most nagyon nem jó, tehát nem lehet a vég, kell lennie folytatásnak...
