Szar érzés, mikor rájön az ember, hogy bizony nem fogja megváltani a világot.

aztakurva.

Ez volt így nagyjából a reakcióm 2 nappal ezelőtt, reggel, miközben egy ismerőssel folytattam beszélgetést. Régen nem találkoztunk, és hát szóba jött, hogy ki mit csinál, mit dolgozik, mit tanul, szal a szokásos. Elmesélte, hogy vagyonőrként dolgozik a KIKA áruházban, óránként 450 ft-os bérezéssel, jobb hónapjaiban nagyon ritkán keres 140.000 e ft-ot. Mindeközben sokszor kint áll a hidegben, albérletben lakik, ahol ugye kell fizetnie még a rezsit + lakbért és alig marad valami amit el tudnának költeni. És akkor elgondolkodtam, hogy nekem még mennyire kurvajó dolgom van. Főiskolán tanulok, és ahogy levettem, ő kb a földhöz verné a seggét ha oda járhatna. Szóval egy kicsit átgondoltam a dolgokat, és megjelent bennem egy kisebb fajta elhatározás-féle, hogy igenis el kell végezni ezt a kurva iskolát. Lehet hogy telített a szakma, meg sok ember van, de talán a kereslet is nagy. Nekem nem lesz ilyen munkám, hogy így szenvedjek és csak panaszkodni tudjak, mint az a srác.

Ezzel az elhatározással érkeztem meg az iskolába hétfőn reggel, de hát sajnos az első óra rögtön olyan kurva unalmas volt, hogy majdnem meghaltam. De azt hiszem, nem ártana majd többet tanulni.


Egyébként ismét járok edzeni úgy tűnik. 2 hete is volta, múlt héten betegeskedtem, és ma is voltam. Előző edzésen jól ment a játék, most kevésbé... Dehát mit várok igazából, 1 éve nem edzettem, 3-4 hónapja nem volt egy normális foci sehol sem. De majd belejövök remélhetőleg. Jól esik mozogni egyébként, a kondim meg egy rakat szar, szóval nem is baj, hogy mozgok...

Egyébként a vizsgákat kivégeztem mind, a matek is sikerült. 3-asra! :) Ennek kifejezetten örültem, nem volt teljesen hiába a 2 nap folyamatos matek. Aztán élveztem a vizsgaidőszak után nyakamba szakadt szabadidőt... Iszogattam, zenélgettem, iszogattam, ide-oda járkáltam, zenélgettem. És zenélgetek folyamatosan, hiszen a szólóest egyre közeledik. Jó kis szólóest lesz ez nagyon. Jók a dalok, jók az énekesek, szóval fasza lesz. És valszeg az utolsó lesz, szóval méltó lesz utolsónak. De még szólóest előtt most pénteken a diákfarsangon játszunk, aztán pedig szombaton a solymári felnőtt farsangon! És kapunk kaját, piát, alvóhelyet és pénzt is. Nagyonjóó, várom már. És nagyonjó dalokkal készülünk...

Aztán ha vége a szólóestnek, jöhet a yolk-szülinap és a stúdió következő felvonása. Jajj, hát a legjobbat nem is meséltem el, STÚDIÓÓÓ. A péntek délutáni kezdés után egészen hajnalig dolgoztunk, meglehetősen fárasztó meló volt, és csak 1 számot tudtunk felvenni, a Yolköszöntőt. Az még nincs kész teljesen, némi utómunkák még hiányoznak, de idővel kész lesz az is. :) ez van jelenleg. Holnap kurva főiskola. Rohadtul nincsen kedvem hozzá... Olyan jó volt ez a szünet így. Most megint a sok hülye órára bejárni... Valahogy ki kell bírni nyárig...

Megbuktam. Megbuktam mint zenész, megbuktam mint waldorfos. Megbuktam zenészként, mert nem vagyok elég kreatív. Hiába tudom a skálákat, képtelen vagyok használni őket rendesen, mert ötlettelen, unalmas az összes szóló amit játszom. És ez nem lesz jobb, mert a skálákat tudom. Ezáltal, hogy kreativitás hiányában megbuktam mint zenész, megbuktam, mint waldorfos is. Hiába mondják, hogy a waldorfosok kreatívak, ez rám úgy tűnik nem igaz, és ez most, hogy kikerültem a waldorfból ez kitűnik. Az a sok jó vicces, ötletes dolog nem rajtam múlott amiket csináltunk. Kész, ez van pont.
Nehéz elfogadni, hogy nem vagyok elég jó abban, amit a legjobban szeretek csinálni, ami örömet okoz.

A hangja megigéz, az arca gyönyörű.
Szemeiben benne van édes és keserű.

Már csak egy vizsga... a matek. Ma egész délután matekon voltam. Agyi kapacitásom 0, holnap egész nap matek, itthon... Csütörtökön vizsga. Sikerülnie kell. Aztán pénteken stúdió. Várom már. Aztán szólóest. Aztán születésnapi Yolk koncert. Aztán nem tudom. Biztos lesz valami. Mindig van valami. Jut eszembe, elérkezik lassan az idő, mikor elkezdhetjük szervezni a horvát utazásunkat.


phaedra.

január...

Gasztronómiai alapismeretek vizsga pipa... Nem tudom, hogy sikerült, azt hittem hogy sima egyes. Esetleg mákkal kettes. Ehhez képest HÁRMAST kaptam, nem is hittem el, máig fogalmam sincs ezt mégis hogy, végig tippeltem az egészet, mert nem nagyon volt fogalmam a nagy részéről. Dehát nem vitatkozom, ez tökéletes.
Most művelődéstörténetre készülök, ami igencsak húzósnak ígérkezik, a tanár ugyanis kicsit komolyan veszi. Puska esélytelen, és még a kérdések is szemetek... Úgyhogy erre most rendesen készülök, semmiképpen sem szeretnék utóvizsgát belőle.

Szóval most azt várom, hogy végre túl legyek ezen a szerencsétlen januáron, minden vizsgának vége legyen, és akkor jön a február... Február, a zene hónapja. Immár 2. éve, hiszen tavaly is hasonló volt a helyzet: szólóest, és yolk születésnapra, az ezekre való felkészülés fogja kitenni időm, napjaim nagy részét a következő hónapban. Na de el ne felejtsem, nagyon fontos !!! Hát január 20-án még stúdióba megyünk a zenekarral ! Már nagyon várom ezt is, meg a koncerteket is.

ismét versek

Találtam még verseket, jobbakat, rosszabbakat egyaránt. De megosztom őket.

Szürkeállomány-kreálmány

Hol van az akit várok?
minden este, mikor a facebookon kóválygok
őt várom,
de nem jöhet el mert ő nincs.

Csak egy álom egyelőre, amit egy finom meleg ágyban álmodok
ahol nincsenek gonoszok.
csak jó, szürkeállományom kreálmánya,
melyet véletlenszerűen rendez alany-állítmányba

Talján álom

Egy kép van a fejemben
Tisztán, és élénken.
Egy osztály fáradtan, másnaposan és barnán,
Alaposan megnéztek mindent mi talján.

Gyakran fenekére néztek az üvegnek,
De mit számított, szabadnak születtek.
És ki is használták ezt a két hetet,
Fürdés, röpi, mindent amit csak lehetett.

De a kép egyre halványul.
Egy rész leszakad belőle,
És kezem riadtan utánanyúl,
De oly gyorsan esik le,

Hogy nem tudom elérni,
hanem inkább csak remélni,
Hogy ott lent jó helye van.


Utóbbit olaszországi kirándulásunk után írtam.


Egyébként megkezdődött a vizsgaidőszak, 2 vizsgán túl vagyok. Az első a 'bevezetés a turizmusba' volt, ez kettesre sikeredett némi segédanyag jelentős használata után, a matekon pedig megbuktam. 50 pont kellett volna, csak 31 lett. Jelzésértékű kell, hogy legyen az, hogy 75-ből 45 ember megbukott. Több mint a fele.

Ezután nyugisabb napok következtek, és azt kell, hogy mondjam, nagyon kellett ez már. Nem volt se rohanás, se semmi, itthon voltam, nyugi volt.

27-én kórus születésnap volt, naggyon jól éreztem magam, elég jó kis buli kerekedett Hidegkúton azt kell, hogy mondjam. Kórusról haza, este Vácra, hiszen kezdődött a TÉT (Téli Tábor, a BOTT-nak a téli megfelelője. :) ). Nem volt kedvem menni, de ez valahogy mindig így van kicsit, aztán meg mindig nagyon jól érzem magam. Szeretem a sok kis hülyét, meg persze a felnőtt társaság is jó. :) Már várom a nyarat, hiszen újra BOTT, az az igazi azért. Táborréten, melegben, 2 hétig. Ez a két éjszaka ez így rövid volt.
Érdekes egyébként, hogy mindenki mennyire szanaszét van a világban mindenfelé év közben, aztán ilyenkor összegyűlünk táborozni egyet. Van mi összetartsa a társaságot. :) Ismét elmondhatom, hogy örülök, hogy tagja lehetek ennek a társaságnak, és megtiszteltetésnek veszem, hogy csoportvezető lehetek!

Tegnap volt egy szolid kis buli, ma pedig ugye szilveszter. Nagy kavarás volt, sokáig nem tudtam, hogy hova menjek, de végül úgy döntöttem, hogy Vácra megyek. Elvileg sokan leszünk kis helyen, de ha jó emberek vagyunk, ezzel talán nem lesz probléma. ;)


Ezennel befejezem idei utolsó bejegyzésemet, és kívánok mindenkinek (és magamnak is) egy boldogabb, még jobb évet, ami lehetőleg sikerekben is gazdag lesz. :)


BUÉK!

frissülés

Láttam, hogy micsoda újítások vannak a blognál, micsoda lehetőségek, szóval kiaknáztam ezeket, és kicsit átalakítottam a kinézetet. Ezt a könyvtáras hátteret választottam, hiszen így olyan, mintha minden bejegyzés egy-egy könyv lenne, ami egy képzeletbeli könyvespolcra kerül. :)

Rendkívül felbosszant a tanulás. Főleg a matek tanulása, amivel nehezebb szinteken mindig hadilábon álltam. Nem véletlenül nem emelt matekoztam én gimiben. Ez azért volt, mert nem vagyok jó matekból. Ehhez képest, most legszívesebben szétütnék valamit, mert kötelező tantárgy, 2 ZH van belőle + vizsga, ami csütörtökön lesz, és lövésem sincs, hogy lesz meg az az 50 pont, ami kell. Ráadásul egy jó kis buli is ráment, amikből pedig nem bővelkedünk manapság... Ja és a munkáról nem is beszéltem, amit lemondtam a vizsga. 800 ft/óra lett volna, kocsival ajándékszállítás. És ne legyek ideges...

A két ünnep között valószínűleg lesz TÉT (Téli Tábor, a madarász tábor téli verziója), és én pedig egy előadást fogok tartani a srácoknak a waldorfról, élményeimről, tapasztalataimról. Szükség volt előadókra, mondom én erről szívesen beszélek, hiszen számos nagyszerű élmény fűződik hozzá, átadom őket. :)

Előző bejegyzésemben említettem, hogy egyre aktuálisabb egy demó elkészítése. Nos, ez mára annyira aktuálissá vált, hogy már az időpontja is megvan: január 20, péntek. Sejj de nagyon várom már, milyen jó lesz.

Ez a bejegyzés eddig eléggé szerteágazó, most ismét egy új témát vetek fel: régen, mikor kisebb voltam, sokat hímeztem. Keresztszemes hímzéseket csináltam, ajándékba készítettem őket pl. karácsonykor. Aztán később már nem csináltam, "kinőttem belőle". Most karácsonykor gondolkoztam, hogy milyen ajándékot adjak valakinek, ami személyes, és én is benne vagyok, nem csak egy megvett ajándék. Ezért döntöttem a hímzés mellett, amit el is kezdtem pár napja, és hát ez is olyan mint a biciklizés, nem felejti el az ember. Szóval haladok szépen, és amint kész lesz bekereteztetem, és megkapja az illető, remélem örülni fog neki. :)

Ennyit mára, azt hiszem elmegyek aludni.

koncert

Talán az egyik - ha nem a legjobb - Yolk koncertnek lehettek szem és fültanúi azok, akik eljöttek meghallgatni minket szombaton, a Fóti Waldorf Iskola adventi bazárjába, és ezt most azt hiszem nyugodtan mondhatom. Én mindenképpen így érzem. Nagyon sokat készültünk rá, nagyon lelkesek voltunk, és nagyon jó lett a végeredmény. Igaz akusztikus koncert volt, és nem volt annyira pörgős, mint szokott, de sok sajátot játszottunk, sok új elemet vittünk bele a dologba. elég ha csak megemlítem a 7. osztály közreműködését a Mária altatójában... Ahh, már vagy 5x meghallgattam egymás után. Nagyon jóóóó.

Ez egy olyan nagy munka volt, amilyeneket osztállyal csináltunk anno, csak most megcsináltuk magunknak. És ezt is legalább annyira élveztem, mint azokat.

A visszajelzések alapján is jól sikerült a koncert, a legtöbb ember oda-vissza volt. Nekem meg azóta csak a koncert jár kb a fejemben, szívesen megcsinálnám még1x. De ha belegondolunk jó, hogy így nem lesz még egy koncert ebben a formában, ezekkel a dalokkal. Ez egy este volt, ami egy hatalmas élmény volt. Olyasmi mint a szólóest, vagy egy színdarab. Szívesen csinálná még az ember sokáig, mert imádja szereti. De ha sokáig csinálod, elmúlik a varázsa. Erre most úgy fogunk emlékezni, hogy csodálatos volt (nekünk mindenképpen), és egyszeri volt. Ebben a formában legalábbis. Én egyébként nem vetném el azt az ötletet, hogy később a Mária altatóját előadjuk valamelyik koncerten, akár bazáron, hóünnepen, akárhol. Meglátjuk. :)

Elgondolkoztam amúgy azon, hogy ez a Yolk dolog vajon mennyire olyan, mint egy szólóest. Elsősorban mondjuk a saját dalokra gondolok. Ha elvinnénk egy teljesen ismeretlen környezetbe, akkor hogy fogadnák.
Mert a szólóest az egy olyan dolog, hogy az az ismerősöknek érdekes. A családtagok, barátok, ismerősök azt látják, hogy te mennyi munkát raksz bele, és kiállsz a színpadra, nem pedig azt, hogy hogyan énekelsz. Énekelhetsz hamisan is, de kiálltál és egy nagy feladatot teljesítettél. Tavaly elvittük a szólóestet másik waldorfba, és nem volt valami jó a fogadtatás, kigúnyolták az énekeseket. Mert igen, vannak hamisan éneklő emberek. De ebben nem ez a lényeg.

Vajon egy Yolk-nál mi a helyzet? Vajon a saját számainkat csak az ismerőseink értékelik, szeretik? Milyen lenne a fogadtatás máshol? Barátaink előtt imádunk játszani, a legjobb dolog, jól érezzük magunkat. A továbblépésnél fog kiderülni, hogy ennél a rétegnél maradunk, vagy esetleg tovább tudunk lépni. És ez a továbblépés egy demó elkészítése lenne, és nagyon meg kéne már csinálni.
Igazából az eddigiek alapján nem tartok attól, hogy csak az ismerősök szeretnének minket, mert Dunakeszin egy koncert után azt mondta egy ember, hogy "istenek vagytok", illetve a bazári koncert után érdeklődött valaki a CD-nk után, amit szívesen megvenne. Istenek azért nem vagyunk, de lelkesek azok nagyon. :) És teljes szívünket beleadjuk a zenébe. A CD (inkább egy demó) pedig szerintem egyre közelebb van, egyre aktuálisabb lesz... Csak egy kicsit elbizonytalanodtam. De hát egyféleképpen lehet ezt kideríteni: játszani sokat, sok helyen, sok ember előtt. Aztán megjön a gyümölcse a dolognak. Legfeljebb pálinkát főzünk belőle...

versek.

Találtam egy-két verset egy füzetemben, megosztom magammal (meg akik néha ide tévednek :) )

Balázsovits János Sportcsarnok:

Mit vétett szegény ember, hogy ilyen nevet adtak neki szülei?
Más ilyenre gondolni sem mer, de legalább nem nehéz becézni:
Spori, sportcsari és még fokozhatnám,
De hamar beletörne a bicskám.

Ha majd felnőtt lesz, utána szólnak: Sportcsarnok Úr!
De a kiáltás után nem marad más, csak űr,
Melyet e furcsa név teremtett,
Igazán kitalálhattak volna neki egyebet.

B sirató

A gyermekváros kivirul,
Szememből a könnycsepp legurul.
Vége van 13 évnek,
Vége van 13 bének.

Az ének hangosan szólt végig,
hangunk felvitt az égig,
örömöt hirdetve,
bánatot nem ismerve.

Busz-baj

A hólyagom szívesen kiürülne,
de ennek a buszsofőr nem örülne,
ugyanis Erdőkertes felé tartok,
de félúton Veresnél leszállok.

érdekes, hogy ide csak olyan dolgokról írok, amik nyomasztanak, általában negatív dolgok. Illetve hát nem tudom hogy érdekes-e, mindenesetre így van.

Nem mondom, hogy felhőtlenül boldog vagyok mostanában. Általában a hétvégékből, a kórusokból, yolk próbákból, osztállyal, waldorfosokkal való találkozásokból merítek energiát ahhoz, hogy a főiskolán is kibírjam, ne legyek magam alatt stb. Mert hát mint mondtam, ott is vannak jófej emberek, de ők nem az igaziak. Ezek még felületes kapcsolatok, és sok idő, vagy legalábbis több kell ahhoz, hogy elmélyüljön, még jobb legyen.

A főiskolát egyébként biztos vagyok benne hogy kattos emberek vezetik.

1. Hogy vegyem fel úgy a vizsgáimat, ha még nem tudom, hogy miből kapok aláírást?
2. Hogy vegyem fel következő félévre a tárgyaimat, ha nem tudom, hogy miből mentem át vizsgán?
3. Hogy a büdös picsába gondolják, hogy az emberek szeretnek felkelni kurvakorán, és bemenni reggel 7-re? :D komolyan. Én ezt nem értem.

Hamarosan vizsgaidőszak. Szép lesz az biztos...

AIESEC:

Egyszer fent, egyszer lent érzem magam. Egyszer azt érzem, hogy annyira nem is akarom csinálni. De amikor ott állnak előttem az alumnik meg jelenlegi vezetőségi tagok és arról beszélnek, hogy mennyivel könnyebb így tanulni, diplomázni, vizsgázni, stb, akkor meg azt érzem, hogy jó helyen vagyok, ezt kell csinálni. De ehhez sok idő kell, sok időt kell rászánni ahhoz, hogy sikeres legyél az AIESEC-ben, eredményeket érjél el, fejlődjél. És ahhoz, hogy erre elég időt tudjak fordítani, olyanokról kellene lemondanom, amik miatt jól, jobban, még jobban, legjobban érzem magam a hétköznapokban, vagyis a fent említett zenélésekről, együttlétekről... Ezekből pedig sajnos nem szeretnék engedni...

A másik pedig, hogy egyre jobban látom, hogy mi vár engem ezen a munkaerőpiacon, meg nagybetűs életben, stb, és arra jöttem rá, hogy ez nekem nem biztos hogy kell. Nem biztos hogy kell az, hogy egy profitorientált világba kerüljek bele, ahol mindent csak azért csinálsz, hogy legyen pénzed, és ezért mindent megteszel. Álláskeresés, állásinterjúk, benyalások, megalázkodások, megalázások... Kell ez nekem? Kell ez nekünk?! Tényleg ebben akarok dolgozni? Sales, marketing, már a nevek sem magyarok... Üzleti világ... Kell a faszomnak az az igazság. :)
Kíváncsi vagyok, hány olyan ember van, aki imádja azt amit csinál, és nem számol vissza hétfőn reggel 9-kor, hogy mennyi van még hétvégéig. Mert ilyennel is találkoztam. Hát nekem ez nem keeeelll :) Nem tudom mit akarok.

érzések. igazság.

Sok minden van bennem. de mire eljutok odáig, hogy elmondjam ezeket, már elfelejtem, fel kéne venni a gondolataimat is.
Sok új élményem, tapasztalatom van, sok új impulzus ért szeptembertől fogva, amikor is egy teljesen új világba csöppentem bele. Azt gondoltam, hogy új társaság, új emberek, talán én is más leszek, más lesz a szerepem a társaságban. De rá kellett jönnöm, hogy ha te magad nem változol meg, a társaságban betöltött szereped is olyan lesz, amilyen a többi társaságban. Maradsz jó fej vagy humoros vagy gyökér vagy fasz. Nem akarok óriási közhelyeket puffogtatni, de inkább azért utáljanak, aki vagyok, mint hogy azért szeressenek, aki nem vagyok.
Van egy ember, akivel ha együtt voltam/vagyok, éreztem, hogy ez nem én vagyok. És egy vele eltöltött nap után, azt éreztem, hogy bazdmeg olyan szinten lefáradtam pszichikailag, hogy olyan nincs is. Könnyebb önmagadnak lenni... (Légy önmagad, mindenki más foglalt...)
Viszont más is van... Ez az egész főiskolás dolog annyira mű, annyira nem igazi... Mindent csak jópofival lehet elérni, benyalással. Így lehetsz HÖK-ös (hallgatói önkormányzat...), így lehetsz csopvez gólyatáborban. Én nem fogok benyalni senkinek azért, hogy tag legyek. Ez csak egy látszat, amit fenn akarnak tartani.
Azt érzem, hogy szerencsém van, hogy én gimnáziumban megtaláltam az igaz barátaimat, mert itt most nehéz dolgom lenne életre szóló barátságokat kötni. Bár beléptem az AIESEC-be, ez meg egészen jó kis közösség, hasonlít egy jó kis waldorfos közösséghez, ebben vannak lehetőségek.

Az elmúlt hetekben sokat voltam Fóton a Waldorfban. WVC próbákon, Yolkon, hóünnepeken. Pl. a december 10-i bazárra készülünk egy Ghymes számmal, és a 7. osztály fog benne énekelni. Baromi jó lesz ! Már most nagyon élvezem a munkát, teljes izgalommal tölt el a dolog, és a 7-es srácok előtt is izgultam, alig bírtam beszélni. Nem is gondolná az ember, ők talán jobban félnek tőlünk, de mégis baromira izgultam. De nagyon jó volt, jövő héten megyünk be újra.
Na de szóval: sokat voltam bent, és újra meg újra bebizonyosodik, és rájövök, hogy ez a társaság az igazi, akik adott esetben örülnek annak, hogy ott vagyok, és én is köztük érzem magam igazán jól. Ők az igaziak, és ez nem fog változni.
Aztán ott van a WVC. Mikor bent voltam a próbákon, majd az előadásokon, akkor jöttem rá, hogy basszamegajegesmedve, ez is kurvára hiányzik. Az, hogy ott álljak a függöny mögött, izgalom a hasamban, várakozás, félelem, szereplés, színpad, közönség, fények, zenék, függöny, előadás vége, gratulációk, öröm, ölelkezés. Megcsináltuk. Ez hiányzik, és hogy velük dolgozhassak. Bár ahogy észrevettem, elég göröngyös út vezetett nekik idáig, eddigi legnehezebb színdarabja volt ez a WVC-nek, és előtte és utána sem volt konfliktusoktól mentes a dolog, jelen pillanatban a társaságban az összhang sem az igazi. Erre én egy zenei párhuzamot szeretnék hozni: ha van egy akkordmenet, akkor előbb utóbb lesz egy olyan akkord, amiben nagy a feszültség, adott esetben disszonancia is felfedezhető, feszülnek a hangok, mindenki érzi, hogy itt bizony nem kóser a dolog, de aztán feloldódik a záróakkorddal, ami viszont gyönyörű. Úgyhogy ez lesz ezzel a társulattal is, lesz egy kis szünet, és király lesz. Nagy dolgok vannak még ebben.... Hiába mondják emberek, hogy kilépnek, vagy nem tudják, hogy itt lesznek e, de ha ez a dolog egyszer magába szippant, és ráérzel az ízére, akkor nem ereszt.
Nagy érzelmek szabadultak fel, sok minden előjött, voltak könnyek, bánattól és örömtől egyaránt. De emberek vagyunk, vannak érzelmeink. És ha valaki odáig jut, hogy könnyeket hullajtson valamiért, vagy valakiért, akkor azt nagyon nagy hatással volt rá az a dolog, vagy az a személy.

Lehet itt filozofálni sokat, de én egy olyan összegzés felé kanyarodnék, hogy a Waldorf a legkirályabb dolog ami valaha történt velem, és nem tudom mi lenne velem, mi lett volna belőlem, ha nem ide jártam volna. A zene, az emberek, életem meghatározó dolgai innen származnak, és ezek olyan dolgok, amiket nem akarok se abbahagyni, se elfelejteni életem végéig.
Sokszor mondták nekem, sokszor hallottam, hogy Waldorf után nehéz a főiskola. Így van, nehéz, mert utóbbi sokkal szarabb. Eddig 1 ZH hét volt, minden ZH-m sikerült, hamarosan vizsgaidőszak, majd ott is bizonyíthatok, bebizonyíthatom, hogy a Waldorf fasza dolog, és inkább előnyeim vannak abból, hogy oda jártam, mintsem hátrányaim... És legyen ez a végszó.

ha újrakezdhetném...

Vége van. Most már végérvényesen, nincs több mentség, nincs több feladat. Megvolt a bizonyítványosztás, megvolt az évzáró, nem vagyunk többé diákok, a Fóti Waldorf Iskola diákjai... De még mindig nem tudom felfogni, hogy ez az egész hogy is néz ki valójában. Egyik tanártól, egyik embertől sem köszöntem el úgy, mintha vége lenne. Volt, akitől el se köszöntem, mintha úgyis találkoznánk majd a jövő héten. Vagy szeptemberben. És remélhetőleg úgy is lesz, hiszen lesz egy Dzsungel Könyve, lesz Yolk, lesz szólóest, bár abban nem tudom még, hogy részt veszek e. De már nem mint waldorf diák, mert valamelyik idióta egyetemen fogok tespedni, és még nagyobb hülyeségeket tanulni, mint eddig. Már tavaly is féltem ettől, ami most van, de akkor sem éreztem, és most sem érzem át, hogy hogy is lesz ez. Egy teljesen ismeretlen érzés, új utak, új tapasztalatok, új emberek, (új barátok? ).

Azt hallottam valahol, hogy ha a vége nem jó, akkor az még nem a vége. Ez most nagyon nem jó, tehát nem lehet a vég, kell lennie folytatásnak...

időkezelés

Hogyan találjam meg az egyensúlyt a jelen és a jövő között? Hogy tudom élvezni a jelent úgy, hogy közben a jövőre is figyeljek? Hogy építsem a jövőmet úgy, hogy közben a jelent is kiélvezem maximálisan? Gondolok itt a tanulás, és az élvezetek(zenélés, kórus, foci stb.) közötti balanszra.

A fenti 3 mondat hülyeség, és felesleges filozofálgatásnak is tűnhet, és egész egyszerűen ki lehet(ett volna) küszöbölni. Méghozzá úgy, hogy elkezdek hamarabb tanulni, és akkor nem kell azon problémáznom, hogy 3 nap az mennyit elvesz a tanulásból, és mehetnék kórusra gond nélkül, meg járhatnék mondjuk táncra és gitárra keddenként. Mert tanulhattam volna hamarabb. De nem tettem, nem kezdtem el időben, mert hülyefasz voltam, és most ennek iszom a levét. Persze lesz májusban még egy gyönyörű írásbeli is, majd ott meglátjuk, hogy mennyire szívás a lazulás év közben. Ha középszinten érettségizik az ember akkor elég 1 hónap tanulás, emelt törinél nem. Sajnos...

Hétvégén elkezdtünk foglalkozni a Dzsungel Könyvével, és nagyon jó hangulatban telt szerintem az összejövetel, (próbának még nem nevezném) egymásra hangolódtunk, játszottunk, drámáztunk, hiszen sok új arc van WVC-ben. Nagyon jó lesz ezen dolgozni ezt már most látom, ugyanakkor valószínűleg nem lesz egyszerű dolgunk a zenével. De állok elébe, megcsináljuk. És nagyon jó lesz.

nem vagyok normális.

Ez egészen biztos. Emelt szintű történelem érettségi?? :D Keresgéltem kidolgozott emelt tételeket neten, majd ránéztem a csekély mennyiségű, szám szerint 20, középszintű szóbeli tételekre, és ez volt az első gondolatom. Nem vagyok normális.

menekülök.

Menekülök a társaságba, az iskolába. Hogy ne kelljen itthon lenni egyedül, és azon gondolkozni, hogy ez a szalagavató már nagyon a vége. Menekülök, hogy ez kimenjen a fejemből és visszarázódjak. Még van hátra 4 hónap. Az még sok idő. De mégis nagyon kevés.

Egyébként a szalagavató jó volt szerintem. Mindkettő, az ásoké és a miénk is. És örültem, hogy ennyire meghatódtak az ajándékunkon. :)

Vége van a jelentkezés körüli szarakodásnak is, leadtam a jelentkezést, és eldőlt, hogy emelt törit csinálok. Lehet hogy ezt még meg fogom bánni, vagy rosszul járok vele, de más lehetőség nem nagoyn van. Muszáj ahhoz hogy felvegyenek. Persze kérdés, hogy én valóban ezt akarom e. Ez azt hiszem majd csak ott fog kiderülni.
Emelt angolt is csinálok, de azt csak azért, mert nincs vesztenivalóm. Ha jó lesz, akkor kapok plusz pontokat, ha meg nem, akkor meg nem történik semmi, marad a tavalyi közép, ami elég jó lett.

Most már nincs nagy közös dolog amire készülünk, egy színdarab, vagy egy szólóest akármi. Ez a szalagavató volt az utolsó. Most már csak az érettségi van hátra. Aztán helószia pisztácia... ciao bella.
De lesz miért visszajönni, visszajárni. Szólóest (addigra megtanulok gitározni), Dzsungel könyve, Arni már nagyon gondolkozik mi hogy legyen. Szóval itt lesz a helyem jövőre is.

Vége a 2. próbaérettséginek. Ez most nem volt annyira megterhelő, mint az első. Valszeg azért, mert kevesebbet tanultam. :D De az eredményekre mondjuk annyira nem panaszkodom.
Úgy terveztem, hogy mostantól februárban zenélek, mert szólóest meg yolk, de nem lehet hanyagolni a tanulást, muszáj pl. törit csinálni. Feb. 15-ig kell leadni a jelentkezést, még nincs jelentkezési lapom, és még azt sem tudom, hogy a törim emelt lesz e vagy közép. Időszerű lenne pedig már.
Vicces. Vannak ilyen döntések az ember életében, amire azt gondolja, hogy úúristen, ez a legnagyobb döntés az életemben, ez kihatással lesz a jövőmre, jól/rosszul annak függvényében hogy döntök. Aztán némelyik tényleg az, némelyik meg nem.
Mondjuk az első ilyen az volt, hogy maradtam a waldorfban. A következő talán az, hogy 12-ben milyen nyelvet tanuljak. Nem is tudom miért gondolkoztam, evidensnek kellett volna lennie, hogy angol, és nem tanulok párhuzamosan két nyelvet.Aztán, hogy mi legyen a választott tantárgyam. Ennek is tök logikusnak kellett volna lennie, mégis szarakodtam rajta.
Most pedig itt van rögtön kettő: emelt töri, vagy közép? Logikus lenne az emelt, mert lényegében úgy van esélyem bekerülni a sulikba. Aztán BGF, vagy Kodolányi? Kodolányin sokkal jobb volt a nyílt nap, viszont BGF még mindig a legjobb turizmusos suli.
Persze egyik sem olyan, hogy soha többé nem lesz lehetőségem javítani, vagy váltani. Csak mégis...
Remélem, hogy megint a jó döntést fogom hozni, eddig sikerült.

Néha visszagondolok egy-egy beszólásomra vagy megnyilvánulásomra, és azon baszom fel magam, hogy hogy lehetett ekkora ökörséget mondani/csinálni. Ha más mondja/csinálja tuti kiröhögöm kb. vagy hülyének nézem.
Most épp egy ilyen incidens történt.

világjobbítók

Utálom ezt az érzést. Ki nem állhatom. Nagyon sokat készültünk az előadásra, időt, energiát nem spórolva, és nagyon jó lett. Imádtam. Mindkét előadás nagyon jó volt. Rá kellett jönnöm, hogy imádok előadni, a színpadon állni, vagy a függöny mögött, és hallgatni a többieket, várni, hogy belépjek. De most, vége van, pedig most lendültünk bele, most lett nagyon jó minden, összeszokott a társaság stb. stb... És ahelyett, hogy folytatnánk, abbahagyjuk. Élet értelménél is ez volt a rossz, csináltuk volna még tovább, vinni több helyre. De ez nem erről szól. És igazából lehet, hogy jobb is ez így, mert így egy különleges élményként marad meg, ami egyszer volt az életedben. De akkor is ott van az űr, nem találod a helyed. És ez pedig rossz.
Sokat adott ez a színdarab, többek között megismertem jobban az embereket. :) Köszönöm, hogy részt vehettem ebben, Tinnyén folytatjuk, már nagyon várom! :)