és akkor rájösz...

hogy nem leszel világsztár focista, nem fogja egy egész stadion kiabálni a nevedet. Vagy nem fogja egy egész stadion énekelni a dalt, amit te írtál. Nem leszel híres felfedező, nem leszel híres színész, zenész, költő. Gyermekkori álmaink nagy része nem valósul meg, mert akkor, amikor ezekről álmodozunk a busz ablakán kinézve,  még nem tudjuk, milyen is a világ pontosan. Még most sem tudom. De elértem egy olyan pontra, amikor rájöttem, hogy ezeket a dolgokat nem fogom elérni valószínűleg, nem fogom megváltani a világot.Talán viccesnek tűnhet ez, hogy "haha te még csak most"? Vagy "ez újdonság, apukám?" Lehet hogy az. Mert kiléptem egy olyan közegből, amiben még álmodozhattam. Most a kemény és kegyetlen főiskolán vagyok, ahol leszarják az embert, oldd meg a feladataid ahogy tudod, amúgy meg kurvára nem érdekelsz senkit. És felnőttként kezelnek.

Valószínűleg mindenkinél elérkezik ez a pillanat. A pillanat, amikor talán egy kicsit meghalunk belül. Talán egy kis részünk hal meg. Talán az a gyermeki énünk hal meg bennünk ezeknek a gondolatoknak a megfogalmazódása közben, és ezen ráeszmélések közben, aki még elhitte, hogy ő bizony megmássza a Mount Everestet, átússza az óceánt, felmegy a világűrbe, vagy felfedez egy ellenszert, ami talán milliók életét teszi könnyebbé. Talán egy kicsit felnövünk, talán egy kicsit érettebbek leszünk. Vagy csak elkezdünk felnőni, elindulunk azon az úton, ami során megkomolyodunk, érettebbek leszünk, és rájövünk, hogy az a végtelenszer elismételt NAGYBETŰS élet egy geci, és ahol tud, keresztbe tesz.

Na azért attól nem félek, hogy ezután csak Chopin-t meg Mozartot fogok hallgatni, múzeumba járok és elolvasom minden héten a HVG-t, nem. De rájöttem, hogy vannak határaim, amit akárhogy próbálok, nem fogok tudni átlépni, mert nem vagyok istenadta tehetség. Csak egy átlagember. Mint ahogy sok millióan, milliárdan mások. És így is le lehet élni egy kerek,  boldog életet. Mert sokan csinálják, és sokan jól csinálják.

Az életem, életvitelem nem változik meg ettől, ez csak szimplán egy ráismerés, és bármennyire is annak tűnik, nem kesergés. Mindössze egy 20-as éveibe belépő fiatal konstatálja az élet nagy dolgait, és ezt még hülye körítéssel blog formájában meg is írja.