Az előző bejegyzésemet azzal kezdtem, hogy milyen zenét hallgatok éppen. Most is ezzel kezdem. Jeff Buckley - Hallelujah. Ez a szám valami egészen elképesztő. A shrekes verzió is, meg az eredeti is, meg ez is. Hihetetlen szám. Fruzsi diplomamunkája az osztály volt, és csinált egy videót, a régi előadásainkról készült videókból, képekből összevágva. Talán több volt a videó mint negyed óra. Mikor láttam, hogy hány perc, azt gondoltam magamban, hű ez jó hosszú. De mialatt néztem, egyszer sem pillantottam rá az órámra, nem néztem mennyi van még, mert annyira magával ragadott. A sok jó dolog, kirándulások, színdarabok, őrültségek amit együtt csináltunk, a régi osztálytársak. Egyszerűen jó volt nézni. És megmondom őszintén nem sok kellett ahhoz hogy elsírjam magam. Talán az örömtől, talán attól hogy megint tudatosult bennem, hogy nagyok vagyunk már, nincs sok idő hátra. Talán mindkettőtől egyszerre.
És ez alatt a videó alatt ment ez a szám amit most hallgatok. Ma elkezdtem hallgatni a Shrekes verzióját, Rufus Wainwright-tól. És ezek jutottak eszembe, amiket fent leírtam. Jó érzés, de egyben szomorú is. És ez is egy ilyen dolog lesz, hogyha meghallgatom majd legközelebb, akkor is ez fog eszembe jutni. Szeretem az ilyen dolgokat/dalokat/szagokat,illatokat, amik emlékeztetnek valamire. Mert mondjuk 10 év múlva is ugyanúgy emlékeztetni fognak. Fruzsi, ezt neked köszönhetem, hogy az osztályt és az azzal kapcsolatos érzéseket, emlékeket van mihez kötni. Köszönöm!
Ezek kicsit csöpögős dolgoknak tűnnek, meg egyszer már írtam róluk tudom. De most megint kicsit aktuális lett. Kevesebb egy óra múlva én 18 leszek, felnőtt elvileg. Szerencsére egy számon kívül semmi nem változik túlzottan az életemben.
A legjobb dolog gyereknek lenni. Persze erre akkor jövünk rá, amikor már nem vagyunk gyerekek, mert mikor még kicsik vagyunk, mindenki felnőtt akar lenni, mert annak mindent szabad. Nem kell iskolába járnia, és nem a szülők mondják meg hogy mit mikor hogyan miért csináljon. Gondoltuk mondjuk 10 évesen, vagy akármikor. Ha a 10 éves Ákos elolvasná ezt és meg is értené, hogy miről szól ez az írás, valószínűleg tök teljesen hülyének tartana. "Mégis ki az az idióta, aki iskolába akar járni?"-gondolná. De azt hiszem nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal. Biztosan nem lesz jó hogy vége lesz. Hova fogunk bejárni minden nap? Az egyetem nem hiszem hogy ennyire izgalmas dolog lenne. Pláne mert nem waldorf. :)

megpróbálok többet nem írni ilyesmiről. ennyi talán elég volt. csak néha feltörnek bennem nagyon ezek a dolgok...