BOTT

Érdekes dolog ez a BOTT. Érdekes, és nagyon jó. Röviden így fejezném ki magam. Mindjárt kifejtem hosszabban.

Emlékszem, mikor először megláttam még ötödikesként a jelentkezési lapot a suliban. Természetvédelmi tábor. Hm, hát ez önmagában annyira nem izgi, de azért valamennyire mégis elkezdett érdekelni. Ami végül megfogott, és ami miatt eldöntöttem, hogy megyek az a következő dolog volt: "foci a mezőn". Vagy valami ilyesmi, nem tudom már pontosan. De a lényeg, hogy a mezei foci volt a végső dolog. Meg persze ott volt még az is, hogy több osztálytárs is ment.
Aztán hogy, hogy nem, lekéstük a befizetési határidőt, én pedig annyira elkeseredtem, hogy elkezdtem pityeregni. De aztán felhívtuk a táborvezetőt, Tarján Ambrust, aki megnyugtatott mindenkit, hogy ebből ők nem csinálnak problémát, és mivel befértem még, mehettem.

Aztán eltelt az első tábor, aminek a végén olyan emberek tudták már a nevem a felnőttek közül, akikről nem is gondoltam volna. Valahogy megjegyeztek. Ezután jött a 2., a 3. majd a 4., egyben utolsó táborom, ezek között pedig a Téli Táborok. Igazából mindegyikről lehetne írni egy csomó baromi jó élményt. Ha már a foci vitt el ide is, akkor focikat például biztosan, hiszen iszonyatosan jó meccseket játszottunk a réten. Jobbnál jobbakat, pedig aki először ránéz arra a pályára kinevet, mondván nehogymár ezen játsszunk, ez egy göröngyös szar, és még lejt is. Na de pont az adja a szépségét ;) Észjáték, ahogy Eszterhai Viktor nevezte nem is tudom melyik táborban. Azóta csak így hívjuk. Észjáték. Mert ez nem sima foci. Ide mindenki beáll, fiú-lány, focizni tudó és nem tudó emberek, gyerekek felnőttek, és mindenki (szinte) ugyanannyira élvez egy-egy játékot. Persze az a legjobb, mikor a felnőttek is játszanak.
Ismét elkalandoztam. De talán az összes közül mégiscsak az utolsó táborom volt a legemlékezetesebb. Pl. azért, mert nagjyából mindent megnyertünk, kivéve, a Fele sem igaz vetélkedőt, de minden mást igen. Meg mert faszságokat csináltunk, amiket még ma is emlegetünk, és jókat röhögünk rajta. Aztán eljött a ballagás. Én azt hittem, hogy el fogom sírni magam, de végül nem. Mikor Ambrus átadta a ballagó botot annyit mondott: "Te is, fiam Brutus?" Erre azóta is tisztán emlékszem, és nagyon-nagyon jól esett.
Gyerekként nem mehettem többször a BOTT-ba, de aztán utána minden évben visszajártam a zárótábortűzre, és amikor volt, akkor a KÖTET-be. Azt hiszem, hogy csak 1x voltam KÖTET-ben, mert először nem értem rá, aztán utána pedig már nem volt. De az is nagyon jó volt.

Aztán eljött 2010. Emlékszem, a 12-es osztálykirándulásról jöttünk hazafelé (ami szintén külön bejegyzést ér), és Ambrus hívott telefonon, hogy olvassak e-mailt, mert hogy lenne egy állásajánlat. Én azt hittem, hogy "csak" konyhára hív, de persze már ennek is nagyon örültem, hiszen évek óta kérdezgettem, már, hogy konyhára beférnék-e, de aztán mindig kitérő választ kaptam, ami érthető is, hiszen a korom sem volt megfelelő, és a konyhán is megvoltak már a bevált emberek.
De nem a konyhára hívott Ambrus, hanem csoportvezetőnek. Mikor olvastam az e-mailt leesett az állam, nem nagyon hittem el, hiszen ez elég nagy megtiszteltetés, konkrétan kurvanagy. Némi gondolkodás után el is vállaltam, és bár pont azzal ütközött egy olyan kenutúra, amihez hasonló valszeg nem nagyon lesz már, és állítólag iszonyatosan jó volt ( és indokolatlanul olcsó), nem bántam meg. Ez hosszútávon fizetődik ki, és látom már, hogy megérte az áldozatot.

Első évemben rögtön kaptam egy viszonylag nehezebb csoportot, honvágyas kisfiú, utálomatábort-kisfiú, autista kisfiú. De aztán jött egy-két normálisabb is, megmentették a csoportot :)
Második évben alkoholista, cigizős kislányok, nem volt könnyű őket kezelni, ha nincs Megyeri Ádám, akkor nem tudom mit csinálok.
Harmadik - idei - évemben szerintem könnyebb csoportom volt. Bár volt egy-két lány, akikkel egy ideig nehéz volt megtalálni a közös hangot, meg azt, hogy hogy lehet rájuk hatni, de azért nagyjából sikerült, szóval különösebben nem volt nehéz csoport, de ismét tanultam valamit. Ez a csoportvezetés egyébként olyan, hogy nem lehet beletanulni. Mindig jönnek újabb gyerekek, és mindig újabb és újabb problémákba ütközik az ember. De talán ezért is érdekes, és jó.

Meg azért is, mert ez az egész BOTT, ez egy hosszú és nagy folyamat, aminek 2 nagy ciklusa van. A 2 hét, amikor együtt vagyunk, és folynak a dolgok, és a másik 50 hét, amikor nincs tábor. Az emberi kapcsolatok ebben a 2 hétben fejlődnek, itt alakulnak ki barátságok, adott esetben ellentétek, amik egy következő táborban még jobban elmélyedhetnek, de mindenképpen ott folytatódik a következő, ahol az előző abbamaradt lényegében. Szóval ez egy nagy-nagy folyamat, így a beilleszkedésem is az (volt), és úgy érzem, hogy ebben az évben sikerült beilleszkednem igazán. Talán mert idén találtam meg a velem egykorúakkal a közös hangot, vagy egyszerűen csak azért, mert ebben az évben több volt a velem egykorú, mint eddig. Meg úgy érzem, hogy a gyerekek is megszerettek, ami azért szintén nem elhanyagolható tényező a tábor egészét nézve, és több embertől is hallottam, hogy jó csoportvezető vagyok, és ne tagadjuk, az ilyeneket azért szereti hallani az ember. Bár még mindig vannak kétségeim efelől, de abban legalább biztos vagyok, hogy a gyerekek nem utálnak.

Táborok előtt mindig húzom a szám egy kicsit, hogy "jaaaaj, 2 hét a nyárból, és kissrácokat kell pesztrálni jaaaaj". De végül mindig kiderül, mindig rájövök, hogy igenis kurvajó ez a tábor, és igenis megéri a fáradtságot. Mert még felnőttként is nagy élményeket ad, és ameddig tehetem részt fogok benne venni valamilyen formában. 
Szóval szeretem ezt a tábort. Gyerekként nagyon nagyon jó volt, felejthetetlen nyarak voltak azok. És bár felnőttként sem rossz, de azért valljuk be: gyerekként az igazi. :) Mindenesetre nagyon örülök, hogy a részese lehetek ennek az egésznek, ami jövőre lesz 20 éves. Alig 1 évvel fiatalabb, mint én. Jövőre ünneplünk ! Már várom.

minden.

Fishing On Orfű

Idén több ok miatt tudtunk elmenni VOLT fesztiválra, amit egyébként nagyon sajnálok. Vagy mégsem? Az idei a 20. VOLT fesztivál, azt vártam, hogy majd durrantanak valami nagy előadókkal, és nagy buli lesz. Hát nem így lett. Vagyis nekem nem jönnek be a nemzetközi előadók akiket hívtak, a magyarokat meg bármelyik másik fesztiválon meg tudom hallgatni.
Szóval úgy döntöttünk, hogy Orfűre megyünk: olcsó, jó helyen van, és ahogy említettem, minden magyar előadó ott van. Nem is bántuk meg, nagyon jól éreztük magunkat, talán csak egyetlen kifogásolni való dolog volt, mégpedig az, hogy rövid volt, mindössze 3 napos, szívesen maradtunk volna még. De egyébként kulturált, minőségi, és családias volt abszolút. Szerintem utolsó napon, mikor telt ház volt, olyan 4-6 ezer ember lehetett bent kb. Szóval nem volt tömegnyomor sem.
De azért még mindig szívesen mennék VOLT-ra, hiszen annak nagyon jó hangulata van. De idén ez kimarad, remélem jövőre ismét fasza előadók lesznek.

Balázs Bácsi Búcsúztatója

Amint megjöttem Orfűről, már rohantam is Fótra, hiszen imádott zenetanárunkat, Balázs Bácsit búcsúztatta az iskola. Egy gyors próbát követően, melyen összeraktuk a még nem összerakott dolgokat, már kezdődött is a produkció, amihez hihetetlen körülményeket kaptunk. Rendes, épített színpad, kiváló hangosítással, szakemberekkel. Minden adott volt egy szép és jó produkcióhoz :)

Mi, 14/B-sek kezdtük a műsort, és 7 számmal rukkoltunk elő a korábbi évekből, amiket még BB tanított nekünk. Szerintem nem gondolta volna, hogy ezekre a dalokra emlékszünk még, úgyhogy remélem nagy meglepetést okoztunk neki. Szerintem jól sikerült a műsor, többen is dicsértek minket.
Viszont egy kicsit hiányérzetem volt valamiért ezzel kapcsolatban, mintha nem lenne lezárva ez az egész. Valahogy olyan gyorsan, hirtelen ment le, és szívesen dolgoztam még volna rajta. De hát ez van. Örülök, hogy egyáltalán sikerült ennyi embert összeszedni az osztályból, akik beállnak és segítenek a zenélésben :)

Aztán jöttek még mókás tanárok állóképei, spontán 11-es szólóest kivonat, Szegő Dávid és Molnár Bence-féle improvizáció, ElevenSzülők, és végül, de nem utolsó sorban az AdHock együttes, amire lassan fogadásokat lehetne kötni, hogy milyen felállásban lép fel a következő koncerten. :) Ebben én is részt vettem, úgyhogy erről egy-két gondolat: először azt akartam írni, hogy olyan a koncert, mint amilyenek a próbák voltak, de ez esetben a Yolkkal több szenzációs koncertet kellett volna adnunk egy-egy kurvajó próba, próbasorozat után. No, ez nem volt mindig így.
Most viszont így volt, amilyen kesze-kusza volt az oda vezető út (vagyis a próbák), olyan volt a koncert is. Ennek több oka is van, most nem részletezném, de mindenesetre kicsit szét voltunk esve, és azt a 3 számot szerény véleményem szerint elő lehetett volna adni jobban is. Viszont az, ahogy BB beszállt a Come Togetherbe, az szerintem szenzációs volt: mi reggae verzióban adtuk elő a dalt, ő pedig tökéletesen tudott alkalmazkodni hozzánk, tökéletesen eljátszotta a dalt.

Itt is volt némi hiányérzetem: az előzetes tervekben az szerepelt, hogy ide minden zenész feljön majd, aki az est folyamán fellépett, vagy aki akar, és több hangszerrel is színesítik a dalt. Ez nem történt meg, és ennek az oka szerintem a nem megfelelő kommunikációban keresendő, mert szerintem nem lett volna olyan nagyon nagy dolog felmenni a színpadra és kórusban énekelni, hogy COME TOGETHER!!!! Na mind1. A maratoni hosszúságú este végül befejeződött, Balázs bácsit azontúl, hogy megleptük (talán egy kicsit meghatottuk), le is fárasztottuk egyben, de azt hiszem, hogy szép és méltó búcsúja volt azok után, amennyit adott az iskolának. És bár valószínűleg nem fogja olvasni, de azért ezúton is kívánok neki sok sikert, és minden jót a következő időszakára az életében.

és akkor rájösz...

hogy nem leszel világsztár focista, nem fogja egy egész stadion kiabálni a nevedet. Vagy nem fogja egy egész stadion énekelni a dalt, amit te írtál. Nem leszel híres felfedező, nem leszel híres színész, zenész, költő. Gyermekkori álmaink nagy része nem valósul meg, mert akkor, amikor ezekről álmodozunk a busz ablakán kinézve,  még nem tudjuk, milyen is a világ pontosan. Még most sem tudom. De elértem egy olyan pontra, amikor rájöttem, hogy ezeket a dolgokat nem fogom elérni valószínűleg, nem fogom megváltani a világot.Talán viccesnek tűnhet ez, hogy "haha te még csak most"? Vagy "ez újdonság, apukám?" Lehet hogy az. Mert kiléptem egy olyan közegből, amiben még álmodozhattam. Most a kemény és kegyetlen főiskolán vagyok, ahol leszarják az embert, oldd meg a feladataid ahogy tudod, amúgy meg kurvára nem érdekelsz senkit. És felnőttként kezelnek.

Valószínűleg mindenkinél elérkezik ez a pillanat. A pillanat, amikor talán egy kicsit meghalunk belül. Talán egy kis részünk hal meg. Talán az a gyermeki énünk hal meg bennünk ezeknek a gondolatoknak a megfogalmazódása közben, és ezen ráeszmélések közben, aki még elhitte, hogy ő bizony megmássza a Mount Everestet, átússza az óceánt, felmegy a világűrbe, vagy felfedez egy ellenszert, ami talán milliók életét teszi könnyebbé. Talán egy kicsit felnövünk, talán egy kicsit érettebbek leszünk. Vagy csak elkezdünk felnőni, elindulunk azon az úton, ami során megkomolyodunk, érettebbek leszünk, és rájövünk, hogy az a végtelenszer elismételt NAGYBETŰS élet egy geci, és ahol tud, keresztbe tesz.

Na azért attól nem félek, hogy ezután csak Chopin-t meg Mozartot fogok hallgatni, múzeumba járok és elolvasom minden héten a HVG-t, nem. De rájöttem, hogy vannak határaim, amit akárhogy próbálok, nem fogok tudni átlépni, mert nem vagyok istenadta tehetség. Csak egy átlagember. Mint ahogy sok millióan, milliárdan mások. És így is le lehet élni egy kerek,  boldog életet. Mert sokan csinálják, és sokan jól csinálják.

Az életem, életvitelem nem változik meg ettől, ez csak szimplán egy ráismerés, és bármennyire is annak tűnik, nem kesergés. Mindössze egy 20-as éveibe belépő fiatal konstatálja az élet nagy dolgait, és ezt még hülye körítéssel blog formájában meg is írja.

Szar érzés, mikor rájön az ember, hogy bizony nem fogja megváltani a világot.

aztakurva.

Ez volt így nagyjából a reakcióm 2 nappal ezelőtt, reggel, miközben egy ismerőssel folytattam beszélgetést. Régen nem találkoztunk, és hát szóba jött, hogy ki mit csinál, mit dolgozik, mit tanul, szal a szokásos. Elmesélte, hogy vagyonőrként dolgozik a KIKA áruházban, óránként 450 ft-os bérezéssel, jobb hónapjaiban nagyon ritkán keres 140.000 e ft-ot. Mindeközben sokszor kint áll a hidegben, albérletben lakik, ahol ugye kell fizetnie még a rezsit + lakbért és alig marad valami amit el tudnának költeni. És akkor elgondolkodtam, hogy nekem még mennyire kurvajó dolgom van. Főiskolán tanulok, és ahogy levettem, ő kb a földhöz verné a seggét ha oda járhatna. Szóval egy kicsit átgondoltam a dolgokat, és megjelent bennem egy kisebb fajta elhatározás-féle, hogy igenis el kell végezni ezt a kurva iskolát. Lehet hogy telített a szakma, meg sok ember van, de talán a kereslet is nagy. Nekem nem lesz ilyen munkám, hogy így szenvedjek és csak panaszkodni tudjak, mint az a srác.

Ezzel az elhatározással érkeztem meg az iskolába hétfőn reggel, de hát sajnos az első óra rögtön olyan kurva unalmas volt, hogy majdnem meghaltam. De azt hiszem, nem ártana majd többet tanulni.


Egyébként ismét járok edzeni úgy tűnik. 2 hete is volta, múlt héten betegeskedtem, és ma is voltam. Előző edzésen jól ment a játék, most kevésbé... Dehát mit várok igazából, 1 éve nem edzettem, 3-4 hónapja nem volt egy normális foci sehol sem. De majd belejövök remélhetőleg. Jól esik mozogni egyébként, a kondim meg egy rakat szar, szóval nem is baj, hogy mozgok...

Egyébként a vizsgákat kivégeztem mind, a matek is sikerült. 3-asra! :) Ennek kifejezetten örültem, nem volt teljesen hiába a 2 nap folyamatos matek. Aztán élveztem a vizsgaidőszak után nyakamba szakadt szabadidőt... Iszogattam, zenélgettem, iszogattam, ide-oda járkáltam, zenélgettem. És zenélgetek folyamatosan, hiszen a szólóest egyre közeledik. Jó kis szólóest lesz ez nagyon. Jók a dalok, jók az énekesek, szóval fasza lesz. És valszeg az utolsó lesz, szóval méltó lesz utolsónak. De még szólóest előtt most pénteken a diákfarsangon játszunk, aztán pedig szombaton a solymári felnőtt farsangon! És kapunk kaját, piát, alvóhelyet és pénzt is. Nagyonjóó, várom már. És nagyonjó dalokkal készülünk...

Aztán ha vége a szólóestnek, jöhet a yolk-szülinap és a stúdió következő felvonása. Jajj, hát a legjobbat nem is meséltem el, STÚDIÓÓÓ. A péntek délutáni kezdés után egészen hajnalig dolgoztunk, meglehetősen fárasztó meló volt, és csak 1 számot tudtunk felvenni, a Yolköszöntőt. Az még nincs kész teljesen, némi utómunkák még hiányoznak, de idővel kész lesz az is. :) ez van jelenleg. Holnap kurva főiskola. Rohadtul nincsen kedvem hozzá... Olyan jó volt ez a szünet így. Most megint a sok hülye órára bejárni... Valahogy ki kell bírni nyárig...

Megbuktam. Megbuktam mint zenész, megbuktam mint waldorfos. Megbuktam zenészként, mert nem vagyok elég kreatív. Hiába tudom a skálákat, képtelen vagyok használni őket rendesen, mert ötlettelen, unalmas az összes szóló amit játszom. És ez nem lesz jobb, mert a skálákat tudom. Ezáltal, hogy kreativitás hiányában megbuktam mint zenész, megbuktam, mint waldorfos is. Hiába mondják, hogy a waldorfosok kreatívak, ez rám úgy tűnik nem igaz, és ez most, hogy kikerültem a waldorfból ez kitűnik. Az a sok jó vicces, ötletes dolog nem rajtam múlott amiket csináltunk. Kész, ez van pont.
Nehéz elfogadni, hogy nem vagyok elég jó abban, amit a legjobban szeretek csinálni, ami örömet okoz.

A hangja megigéz, az arca gyönyörű.
Szemeiben benne van édes és keserű.

Már csak egy vizsga... a matek. Ma egész délután matekon voltam. Agyi kapacitásom 0, holnap egész nap matek, itthon... Csütörtökön vizsga. Sikerülnie kell. Aztán pénteken stúdió. Várom már. Aztán szólóest. Aztán születésnapi Yolk koncert. Aztán nem tudom. Biztos lesz valami. Mindig van valami. Jut eszembe, elérkezik lassan az idő, mikor elkezdhetjük szervezni a horvát utazásunkat.


phaedra.

január...

Gasztronómiai alapismeretek vizsga pipa... Nem tudom, hogy sikerült, azt hittem hogy sima egyes. Esetleg mákkal kettes. Ehhez képest HÁRMAST kaptam, nem is hittem el, máig fogalmam sincs ezt mégis hogy, végig tippeltem az egészet, mert nem nagyon volt fogalmam a nagy részéről. Dehát nem vitatkozom, ez tökéletes.
Most művelődéstörténetre készülök, ami igencsak húzósnak ígérkezik, a tanár ugyanis kicsit komolyan veszi. Puska esélytelen, és még a kérdések is szemetek... Úgyhogy erre most rendesen készülök, semmiképpen sem szeretnék utóvizsgát belőle.

Szóval most azt várom, hogy végre túl legyek ezen a szerencsétlen januáron, minden vizsgának vége legyen, és akkor jön a február... Február, a zene hónapja. Immár 2. éve, hiszen tavaly is hasonló volt a helyzet: szólóest, és yolk születésnapra, az ezekre való felkészülés fogja kitenni időm, napjaim nagy részét a következő hónapban. Na de el ne felejtsem, nagyon fontos !!! Hát január 20-án még stúdióba megyünk a zenekarral ! Már nagyon várom ezt is, meg a koncerteket is.