érdekes, hogy ide csak olyan dolgokról írok, amik nyomasztanak, általában negatív dolgok. Illetve hát nem tudom hogy érdekes-e, mindenesetre így van.

Nem mondom, hogy felhőtlenül boldog vagyok mostanában. Általában a hétvégékből, a kórusokból, yolk próbákból, osztállyal, waldorfosokkal való találkozásokból merítek energiát ahhoz, hogy a főiskolán is kibírjam, ne legyek magam alatt stb. Mert hát mint mondtam, ott is vannak jófej emberek, de ők nem az igaziak. Ezek még felületes kapcsolatok, és sok idő, vagy legalábbis több kell ahhoz, hogy elmélyüljön, még jobb legyen.

A főiskolát egyébként biztos vagyok benne hogy kattos emberek vezetik.

1. Hogy vegyem fel úgy a vizsgáimat, ha még nem tudom, hogy miből kapok aláírást?
2. Hogy vegyem fel következő félévre a tárgyaimat, ha nem tudom, hogy miből mentem át vizsgán?
3. Hogy a büdös picsába gondolják, hogy az emberek szeretnek felkelni kurvakorán, és bemenni reggel 7-re? :D komolyan. Én ezt nem értem.

Hamarosan vizsgaidőszak. Szép lesz az biztos...

AIESEC:

Egyszer fent, egyszer lent érzem magam. Egyszer azt érzem, hogy annyira nem is akarom csinálni. De amikor ott állnak előttem az alumnik meg jelenlegi vezetőségi tagok és arról beszélnek, hogy mennyivel könnyebb így tanulni, diplomázni, vizsgázni, stb, akkor meg azt érzem, hogy jó helyen vagyok, ezt kell csinálni. De ehhez sok idő kell, sok időt kell rászánni ahhoz, hogy sikeres legyél az AIESEC-ben, eredményeket érjél el, fejlődjél. És ahhoz, hogy erre elég időt tudjak fordítani, olyanokról kellene lemondanom, amik miatt jól, jobban, még jobban, legjobban érzem magam a hétköznapokban, vagyis a fent említett zenélésekről, együttlétekről... Ezekből pedig sajnos nem szeretnék engedni...

A másik pedig, hogy egyre jobban látom, hogy mi vár engem ezen a munkaerőpiacon, meg nagybetűs életben, stb, és arra jöttem rá, hogy ez nekem nem biztos hogy kell. Nem biztos hogy kell az, hogy egy profitorientált világba kerüljek bele, ahol mindent csak azért csinálsz, hogy legyen pénzed, és ezért mindent megteszel. Álláskeresés, állásinterjúk, benyalások, megalázkodások, megalázások... Kell ez nekem? Kell ez nekünk?! Tényleg ebben akarok dolgozni? Sales, marketing, már a nevek sem magyarok... Üzleti világ... Kell a faszomnak az az igazság. :)
Kíváncsi vagyok, hány olyan ember van, aki imádja azt amit csinál, és nem számol vissza hétfőn reggel 9-kor, hogy mennyi van még hétvégéig. Mert ilyennel is találkoztam. Hát nekem ez nem keeeelll :) Nem tudom mit akarok.

érzések. igazság.

Sok minden van bennem. de mire eljutok odáig, hogy elmondjam ezeket, már elfelejtem, fel kéne venni a gondolataimat is.
Sok új élményem, tapasztalatom van, sok új impulzus ért szeptembertől fogva, amikor is egy teljesen új világba csöppentem bele. Azt gondoltam, hogy új társaság, új emberek, talán én is más leszek, más lesz a szerepem a társaságban. De rá kellett jönnöm, hogy ha te magad nem változol meg, a társaságban betöltött szereped is olyan lesz, amilyen a többi társaságban. Maradsz jó fej vagy humoros vagy gyökér vagy fasz. Nem akarok óriási közhelyeket puffogtatni, de inkább azért utáljanak, aki vagyok, mint hogy azért szeressenek, aki nem vagyok.
Van egy ember, akivel ha együtt voltam/vagyok, éreztem, hogy ez nem én vagyok. És egy vele eltöltött nap után, azt éreztem, hogy bazdmeg olyan szinten lefáradtam pszichikailag, hogy olyan nincs is. Könnyebb önmagadnak lenni... (Légy önmagad, mindenki más foglalt...)
Viszont más is van... Ez az egész főiskolás dolog annyira mű, annyira nem igazi... Mindent csak jópofival lehet elérni, benyalással. Így lehetsz HÖK-ös (hallgatói önkormányzat...), így lehetsz csopvez gólyatáborban. Én nem fogok benyalni senkinek azért, hogy tag legyek. Ez csak egy látszat, amit fenn akarnak tartani.
Azt érzem, hogy szerencsém van, hogy én gimnáziumban megtaláltam az igaz barátaimat, mert itt most nehéz dolgom lenne életre szóló barátságokat kötni. Bár beléptem az AIESEC-be, ez meg egészen jó kis közösség, hasonlít egy jó kis waldorfos közösséghez, ebben vannak lehetőségek.

Az elmúlt hetekben sokat voltam Fóton a Waldorfban. WVC próbákon, Yolkon, hóünnepeken. Pl. a december 10-i bazárra készülünk egy Ghymes számmal, és a 7. osztály fog benne énekelni. Baromi jó lesz ! Már most nagyon élvezem a munkát, teljes izgalommal tölt el a dolog, és a 7-es srácok előtt is izgultam, alig bírtam beszélni. Nem is gondolná az ember, ők talán jobban félnek tőlünk, de mégis baromira izgultam. De nagyon jó volt, jövő héten megyünk be újra.
Na de szóval: sokat voltam bent, és újra meg újra bebizonyosodik, és rájövök, hogy ez a társaság az igazi, akik adott esetben örülnek annak, hogy ott vagyok, és én is köztük érzem magam igazán jól. Ők az igaziak, és ez nem fog változni.
Aztán ott van a WVC. Mikor bent voltam a próbákon, majd az előadásokon, akkor jöttem rá, hogy basszamegajegesmedve, ez is kurvára hiányzik. Az, hogy ott álljak a függöny mögött, izgalom a hasamban, várakozás, félelem, szereplés, színpad, közönség, fények, zenék, függöny, előadás vége, gratulációk, öröm, ölelkezés. Megcsináltuk. Ez hiányzik, és hogy velük dolgozhassak. Bár ahogy észrevettem, elég göröngyös út vezetett nekik idáig, eddigi legnehezebb színdarabja volt ez a WVC-nek, és előtte és utána sem volt konfliktusoktól mentes a dolog, jelen pillanatban a társaságban az összhang sem az igazi. Erre én egy zenei párhuzamot szeretnék hozni: ha van egy akkordmenet, akkor előbb utóbb lesz egy olyan akkord, amiben nagy a feszültség, adott esetben disszonancia is felfedezhető, feszülnek a hangok, mindenki érzi, hogy itt bizony nem kóser a dolog, de aztán feloldódik a záróakkorddal, ami viszont gyönyörű. Úgyhogy ez lesz ezzel a társulattal is, lesz egy kis szünet, és király lesz. Nagy dolgok vannak még ebben.... Hiába mondják emberek, hogy kilépnek, vagy nem tudják, hogy itt lesznek e, de ha ez a dolog egyszer magába szippant, és ráérzel az ízére, akkor nem ereszt.
Nagy érzelmek szabadultak fel, sok minden előjött, voltak könnyek, bánattól és örömtől egyaránt. De emberek vagyunk, vannak érzelmeink. És ha valaki odáig jut, hogy könnyeket hullajtson valamiért, vagy valakiért, akkor azt nagyon nagy hatással volt rá az a dolog, vagy az a személy.

Lehet itt filozofálni sokat, de én egy olyan összegzés felé kanyarodnék, hogy a Waldorf a legkirályabb dolog ami valaha történt velem, és nem tudom mi lenne velem, mi lett volna belőlem, ha nem ide jártam volna. A zene, az emberek, életem meghatározó dolgai innen származnak, és ezek olyan dolgok, amiket nem akarok se abbahagyni, se elfelejteni életem végéig.
Sokszor mondták nekem, sokszor hallottam, hogy Waldorf után nehéz a főiskola. Így van, nehéz, mert utóbbi sokkal szarabb. Eddig 1 ZH hét volt, minden ZH-m sikerült, hamarosan vizsgaidőszak, majd ott is bizonyíthatok, bebizonyíthatom, hogy a Waldorf fasza dolog, és inkább előnyeim vannak abból, hogy oda jártam, mintsem hátrányaim... És legyen ez a végszó.