Néha visszagondolok egy-egy beszólásomra vagy megnyilvánulásomra, és azon baszom fel magam, hogy hogy lehetett ekkora ökörséget mondani/csinálni. Ha más mondja/csinálja tuti kiröhögöm kb. vagy hülyének nézem.
Most épp egy ilyen incidens történt.

világjobbítók

Utálom ezt az érzést. Ki nem állhatom. Nagyon sokat készültünk az előadásra, időt, energiát nem spórolva, és nagyon jó lett. Imádtam. Mindkét előadás nagyon jó volt. Rá kellett jönnöm, hogy imádok előadni, a színpadon állni, vagy a függöny mögött, és hallgatni a többieket, várni, hogy belépjek. De most, vége van, pedig most lendültünk bele, most lett nagyon jó minden, összeszokott a társaság stb. stb... És ahelyett, hogy folytatnánk, abbahagyjuk. Élet értelménél is ez volt a rossz, csináltuk volna még tovább, vinni több helyre. De ez nem erről szól. És igazából lehet, hogy jobb is ez így, mert így egy különleges élményként marad meg, ami egyszer volt az életedben. De akkor is ott van az űr, nem találod a helyed. És ez pedig rossz.
Sokat adott ez a színdarab, többek között megismertem jobban az embereket. :) Köszönöm, hogy részt vehettem ebben, Tinnyén folytatjuk, már nagyon várom! :)

egész egyszerűen felbasz ez a kurva érettségi. ez egy rakás szar.

elhull a virág, elmúlik az élet

Gyönyörű Petőfi idézet. Hihetetlen milyen mély érzelmeket tudtak kifejezni ezek a költők.


Egy korszak fog lezárulni júniusban. Egy nagyon szép korszak. Az élet talán legszebb, legjobb időszaka, a kamaszkor. Azzal, hogy leérettségizünk, ennek vége lesz. "Érettek leszünk" De mire? Az egyetemre? Az életre? Kicsit úgy érzem, mintha kényszerítve lennénk a továbblépésre, ami egy idő után szükséges, de nem feltétlenül jó. Lehet beszélni itt egyetemi bulikról, meg erről meg arról, hogy hűdejó lesz hidd el. De nem lesz. Nem lesz olyan jó, mint amik ezek voltak. "Megerőszakol minket az élet". Nem akarjuk, ő mégis megteszi.
Vajon jó lesz a változás? Én általában nem szeretem.

Életünk virágának egy szép szirma fog lehullani. Amit elteszek majd egy jó nagy könyvbe, és ott őrzöm meg.