Isten szereti a Metallicát. ÉS MI IS!!!!!!!!!!ö

Azt hiszem én is tartozom egy élménybeszámolóval. De nem olyannal mint az a szarrágó index, vagy a quart. Azokon jól felidegesítettem magam. Hogy lehet ilyeneket írni. Ezt már sok embernek mondtam, de ide is leírom. Az ilyen emberek akik ilyeneket írnak, azok már eleve úgy mennek ki a koncertre, hogy "én ezt nem is fogom élvezni, '88 óta nem adtak ki normális albumot, az új számok szarok, a koncert sem lesz már olyan jó, mert öregek" stb. Ezek írnak ilyeneket. Mert én akárkivel beszéltem azt mondta hogy nagyon jó volt. Mert az volt. KIBASZOTTJÓ VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Iszonyatosan szerencsésnek mondhatom magam. Itt járt Magyarországon a Rolling Stones, az AC/DC és a Metallica. 3 nagyon nagy kedvenc. És én mindegyiken kint lehettem.
Amúgy a koncert alatt is szerencsénk volt. Amíg várakoztunk, és a koncert alatt nagyon jó idő volt. Pedig már mióta esik ez a rohadt eső. De megkegyelmezett nekünk. Isten szereti a Metallicát, és szereti a magyarokat is. :D Köszi! :D
Szóval iszonyatosan jó volt. Élőben hallani olyan számokat, mint a One meg a Nothing Else Matters... Elképesztő volt... Persze volt még Master of Puppets, Fade to Black(jézsuom...), For Whom the Bell Tolls stb stb... Meg volt természetesen sok idióta a közönségben is, dehát ezek ilyenkor elkerülhetetlenek sajnos. Hozzá tartozik a koncertekhez. Amúgy az nagyon tetszett, hogy nem mentek le a színpadról rögtön a koncert végén, hanem még kb 10 percig kint voltak, pengetőket,dobverőket dobáltak, megköszönték stb,stb. Legközelebb (ha lesz legközelebb) mindenképpen kiemelt állót akarok venni. :D
Aztán a koncert után felmentünk Ákoshoz, rendeltünk arab pizzát. :D :D Meg beszélgettünk, hallgattunk egy kis Metallicát. Az is jó volt, jól éreztem magam. Az egész este nagyon jó volt. Remélem láthatom még őket valamikor élőben.
És végül itt a számok listája amit játszottak:

Creeping Death
For Whom The Bell Tolls
Through The Never
Harvester Of Sorrow
Fade To Black
That Was Just Your Life
The End Of The Line
The Day That Never Comes
Sad But True
Cyanide
One
Master Of Puppets
Blackened
Nothing Else Matters
Enter Sandman

- - - - - - - -

Helpless
Motorbreath
Seek and Destroy

Találtam a dokumentumok között egy írást, amit a saját szólóestünk után írtam, ezt most közzé is tenném. :)

Szólóest 2009

Úgy gondolom, ez az est sokunknak – köztük nekem is – egy életre szóló élmény volt, ezért döntöttem úgy, hogy írok egy visszatekintést az egész projektről, amíg frissek az élmények. Mivel nem emlékszem mindenre pontosan, ezért talán kimaradnak dolgok, vagy másképp írom le őket. Tehát a teljesség igénye nélkül olvassátok visszaemlékezésemet az én szemszögemből. 

A történet ott kezdődik, hogy 10. osztályban kimentünk Bécsbe, és az ottani waldorf hasonló projectjében vettünk részt, 4 közös számban. Azt hiszem már ez is egy nagy élmény volt, hogy egy külföldi iskolával dolgoztunk.
Talán már ott Bécsben eldőlt, hogy mi is ezt fogjuk csinálni jövőre, de ezt csak a következő év első zeneóráján tudtuk meg, mikor Balázs bácsi bejelentette. Ez akkor eléggé megosztotta az osztályt. Voltak, akik már azt tervezték, milyen szám(okat) fognak előadni, volt, aki egyáltalán nem is akart semmit.

Elkezdődött tehát a számok válogatása, szépen bővült a lista, egyre több volt az ötlet. Az őszi szünet végéig kaptunk határidőt, hogy mindenki válassza ki a számát. Ez természetesen nem történt meg, és talán a végleges lista december környékére alakult ki.
Eddig mindenki otthon, vagy a korrepetitoroknál gyakorolta a számát, zeneórákon a közös dalokat gyakoroltuk. Aztán januárban megkezdődtek a pénteki próbák a zenekarral, akár este 8-ig is bent maradtunk a suliban.
Időközben bekapcsolódott a munkába Eszter is, aki a színpadi dolgokat rendezte.
Az idő egyre fogyott, és mindenki úgy gondolta, hogy a rendelkezésünkre álló idő kevés lesz arra, hogy jól felkészüljünk, begyakoroljuk a számokat és minden mást. Elérkezett az utolsó hét, minden nap próba a művelődési házban, immár hangmérnökkel, és kierősítve. De talán itt sem tudtunk eleget próbálni, mert volt, hogy idő előtt el kellett jönnünk.
Közeledett a péntek: előadás Püspökszilágyon. Csütörtökön nem is volt a zenekarral próba, ekkor Eszterrel dolgoztunk és tökéletesítettük a színpadi megjelenést, átvezető dolgokat. Pénteken próbáltunk még egyet a művházban, aztán átmentünk szilágyra, ahol még meg kellett ismerkednünk a színpaddal. Itt is próbáltunk egy kicsit, aztán jöhetett az előadás. Kisebb nagyobb hibákkal, de sikeresen előadtuk a kis közönség előtt, egyszóval főpróbának tökéletes volt a két nagy előadás előtt.
Elérkezett a vasárnap. A közönség hatalmas volt, még életemben nem láttam ekkora tömeget a művházban, a terem tömve emberekkel, és a folyosón is álltak, mert nem fértek be a terembe. Az előadásnak hatalmas sikere volt, mindenki fogadta a gratulációkat.
Hétfőn délelőtt egy rövidített változatot adunk elő a sulinak, kedvcsinálónak. Az esti előadás sokkal jobban sikerült, mint a vasárnapi. A tömeg nem volt akkora, mint előző nap, de ez talán betudható annak, hogy hét közben kevesebben tudtak eljönni. No de azért még így is teltház volt, a székek elfogytak, szép számmal láthattunk álló embereket ismét.

És a szólóest, ami, sok és fárasztó próbával készült el, hirtelen új értelmet nyert. Hiszen amire szeptember óta folyamatosan készültünk, egyszerűen vége lett. Sokaknak hiányozni kezdett és volt, aki szomorú lett.
Talán pár embernek a zene mostantól mást fog jelenteni, mint eddig. Biztos vagyok benne, hogy gyerekeinknek, unokáinknak is mesélni fogunk erről, mert ez akkora élmény volt. Abban is biztos vagyok, hogyha nem waldorf iskolába járok (és itt most jöhetne az, hogyha nem Dani a mentorunk, nem Balázs bácsi a zenetanárunk, és nem találunk ilyen fantasztikus zenekart, és nem ilyen összetartó az osztály) akkor valószínűleg soha nem veszek részt egy ilyen munkában. És mennyivel szegényebb lennék, ha nem vettem volna részt
benne.
Ez igazi csapatmunka volt. Ismét kiemelhetnék embereket, akik nélkül nem jöhetett volna létre a dolog, de itt mindenkinek ugyanakkora szerepe volt. Lehetne tehát egy köszönetnyilvánítást írni, de nem lehetne mindenkit megemlíteni. Köszönöm tehát mindenkinek. Így a legegyszerűbb.

Előadásunkon felbuzdulva az alsóbb osztályok is lázban égnek, van, aki már tudja, hogy mit fog énekelni. Ki tudja, lehet hogy (ismét) úttörő módjára hagyományt teremtettünk? Meglátjuk.

És most már látjuk. Igen, hagyományt teremtettünk. :)

Ismét egy zene ihlette a bejegyzésemet. Talán valamelyik vb vagy eb vagy nem is tudom minek a zenéje volt, de mind1.
Azt hiszem ha meg lettek volna a képességeim hozzá, biztosan valamilyen sportot választottam volna hivatásként. Szerintem nincs annál jobb dolog, mint mikor elsőnek haladsz át a célvonalon valamiben, vagy a te góloddal nyer a csapat. Legszebb öröm a sportöröm, szokták mondani. Szerintem ez tényleg így van. Elképesztő lehet 80.000 ember előtt focizni: a jó megmozdulásokat megtapsolják, a góloknál felrobbannak. Mindenki ismer és (jó esetben) mindenki szeret is, vagy legalábbis sokan. Oké, hogy az egész életüket erre teszik fel, (és akár a gyerekkoruk is rámehet), de hát mindenben így kell tenni, különben semmit nem érünk el... Akkor nem lennének ilyen problémák, hogy mi az istent csináljak, milyen egyetemre menjek. :D Van egy dolog az életemben, amit imádok csinálni és kész. Erről szól az életem.
Ezek persze csak ábrándozások... nagyon keveseknek sikerül eljutni a csúcsra azok közül akik elindulnak egy ilyen úton. De azért érdekes eljátszani a gondolattal, hogy mi lett volna mondjuk, ha a focit hamarabb kezdem el csinálni, vagy a kajakot, vízilabdát nem hagyom abba a hülye edző miatt. Ki tudja, talán ha valamelyik nagyobb klubba sikerült volna járni, akár el is érhettem volna valamit. De ilyenkor már késő ezen filózni. Maradt az egyetem/főiskola aztán valami hülye munka. :D



Ez volt az a szám egyébként. :)

Ismét eseménydús hétvégén vagyunk túl. Pénteken a ballagáson zenéltünk, egy dalt az iskolazenekarral, egyet pedig az osztályból páran, Balázs dalát csináltuk meg. :) Szerintem egészen jól sikerült, és a visszhangok is jók voltak szerencsére. Köszi Balázs ezt a dalt. Ismét úttörők voltunk egyébként, még soha senki nem írt dalt a ballagó osztálynak, örülök hogy ezek mi lehettünk. A negyedikesek odamentek állítólag a harmadikosokhoz, hogy 'aztán szép dalt írjatok majd nekünk!' :) lefektettünk valamit. És úgy érzem lesz folytatása. Ha nem is minden alkalommal, de lesz. Ha pedig nem, akkor úgy vonulunk be a történelemkönyvekbe, hogy az egyetlen osztály aki zenét írt a ballagóknak(a Fóti Waldorfban :D).
Aztán este kórus fellépés volt Hidegkúton. csak 10 percet énekeltünk, de az elég jól sikerült. Csodálkoztam, hogy mekkora nagy tapsot kaptunk. :) Aztán szombaton délelőtt befejezték a rasztámat (éljen!), majd este jött a népség, hogy bulizzunk egy nagyot. Még nem volt nálam ilyen buli, egy kicsit izgultam is, hogy jól sikerüljön. Féltem hogy talán túl sok embert hívtam, de abszolút nem volt probléma, és én eléggé jól éreztem magam. Eltekintve mondjuk egy bizonyos kulcsos incidenstől, ami még mindig rejtély és valószínűleg az is marad.
Páran fiúk itt voltak még 2-ig, rendeltünk pizzát, elvoltunk. Tök jó volt. Ilyenkor mindig úgy bennem van, hogy így kéne élni együtt és ilyen dolgokat csinálni. Vagy a legjobb lenne ha lenne egy nyaralónk a Balatonon ahová akármeddig lemehetünk nyaranta. Húdejó lenne... Miután elmentek kicsi üresség lett bennem. El bírtam volna viselni ezt még egy darabig. :) Remélem nyáron lesznek majd ilyen dolgok.

Az angol érettségi viszont egyre jobban közeleg. Ha ezt az írást befejeztem, azt hiszem nekiülök gyakorolni. Muszáj. Pedig olyan jó lett volna ma elmenni quimby-re. Ingyenes... De mondjuk elég fáradt is vagyok, meg Attilát is felköszöntjük, csütörtökön volt 11 éves. :) Sebaj. Lesz még quimby koncert.