Bő egy hónapja nem írtam megint, de nem sok időt töltök itthon, és akkor sem jut eszembe blogot írni. Kezdjük az elején.
Voltam VOLT fesztiválon, ami rendkívül jó volt, már nagyon szerettem volna elmenni egy fesztre, hiszen a 2008-as SZIN óta nem voltam sehol. Szóval nagyon jól sikerült, egyedül annyi volt a rossz, hogy a sátrunk napon volt végig, szóval reggel 7-kor úgy ébredtünk, hogy folyt rólunk a víz... Délelőtt kaja,pihi, szundi a parkban, délután/este, iszogatás(pl. házi bort :D),koncertek stb.
Aztán szeretett mentorunk, Vekerdy Dani házasságot kötött Béldi Melindával, ezúton gratulálok nekik még1x, meg az egész esküvőhöz is, hiszen a hajókázás fantasztikus volt. :)
Rögtön másnap utaztam el, hiszen felkértek csoportvezetőnek a BOTT-ba, ahova 2003 és 2006 között mint növendék jártam, most pedig a felnőttek közé kerültem. :) Rendkívül jól éreztem magam, nagyon szeretek ott fent lenni. Igaz lemaradtam egy (valószínűleg) fantasztikus kenutúráról, de azt hiszem, lesz még ilyenre alkalmam, szóval nem bánkódom.
Mindeközben, valami sutyerák köcsög társaság betört a zeneterembe és elvitte a keverőt, a mikrofonokat és az én kis erősítőmet is... Mondjuk rosszabbul is járhattunk volna, de azért ez így is elég kellemetlen. A gitáromat elhagytam, az erősítőmet ellopták, valaki nem akarja hogy gitározzak. De nem fogja elérni a célját, azt garantálhatom... :)
A nyáron nem sokat sikerült zenélni, mindenki erre van meg arra van, és eléggé hiányzik már az az igazság. Főleg most, hogy nézek yolk videókat, meg szólóest videókat is. De hamarosan újra ráállunk a zenélésre, lesznek új számok, koncertek, stb.
Zajlik amúgy az életem ezerrel, alig vagyok itthon, én is mindenfelé járok, és azt veszem észre, hogy már augusztus van, 1 hónap van már csak, ami szerencsére azért még elég sok idő. Bár mondjuk 2 hétre már van programom. :D De ez mindig így van, és szerintem így van jól.
Ja amúgy ha már leírtam, hogy nyelvvizsgáztam, akkor tartozom annak eredményével is: sikerült, átmentem hála istennek, pedig nagyon nem úgy éreztem, és voltak necces dolgok, szóval jogos volt az aggodalmam. De nem érdekel milyen az eredmény, lényeg hogy megvan. :)
A nyár hátralevő részére mindenkinek kellemes kikapcsolódást kívánok. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése